A Los Angeles-i tragikus tűzvész miatt sokáig úgy tűnt, idén elhalaszthatják a filmvilág legrangosabb eseményét, az Oscar-átadót is, de a legfrissebb információk szerint most minden a tervek szerint halad, és március 2-án megtartják a gálát, aminek ezúttal Conan O’Brien lesz a házigazdája. Az Akadémia már azt is bejelentette, idén kik izgulhatnak azért, hogy hazavihessenek egy aranyszobrocskát ? van, aki sokadik, más azonban első alkalommal. Az utóbbi tábort erősíti például Ariana Grande is, aki élete első jelölését zsebelhette be a legjobb női mellékszereplő kategóriában a Wicked című filmben nyújtott alakításáért Glindaként. Kollégája, és közeli barátja, Cynthia Erivo pedig a legjobb női főszereplőnek járó Oscarra esélyes Elphaba szerepével. Demi Moore pedig 62 évesen megkapta pályafutása első Oscar-jelölését A szer testhorrorral, amelyért már odaítélték neki a Golden Globe-ot is. A 2025-ös átadón amúgy az Emilia Pérez lehet a legnagyobb befutó, mert tizenhárom kategóriában indul, a Wicked, illetve A brutalista pedig tízben.
Forrás: joy.hu