Kezdőlap Színes Elnevezték a Föld egyik új holdját

Elnevezték a Föld egyik új holdját

A Föld hét kvázi-holdja közül az egyik végre nevet kapott: mostantól Cardeának hívják ? ezzel kapcsolatban gyorsan tisztázunk két dolgot is:
? Kvázi-hold (vagy kvázi-szatelit): Olyan égitest, ami a Földdel szinkronban kering a Nap körül, miközben a bolygónkat is körbejárja, ezért gyakorlatilag a Föld holdjának tekinthető.
? Cardea: A római mitológiában az ajtók, küszöbök és ajtósarkok istennője volt.
A név kiválasztására a Nemzetközi Csillagászati Unió (International Astronomical Union, IAU) és a Radiolab amerikai rádióműsor és podcast közösen írt ki pályázatot. A nyilvános, nemzetközi pályázat során közel 100 országból érkező több mint tízezer szavazat alapján döntöttek a Cardea név mellett ? egyébként több mitológiai eredetű név is versenyben volt példádul az azték holdisten, Tecciztecatl is.
A Cardea átmérője meghaladja a 160 métert, és eddig még soha nem került közelebb a Földhöz néhány tízmillió kilométernél. Jelenlegi pályája alapján egészen a 2600-as évekig marad a Föld kvázi-holdja.
forrás: player.hu