Az átlagosnál melegebb és jóval szárazabb időjárás jellemezte az idei márciust ? derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. friss jelentéséből. Országos átlagban 8,3 Celsius-fok volt a középhőmérséklet, ami közel 2 és fél fokkal haladja meg az 1991 és 2020 közötti átlagot. A mérések kezdete óta ez volt a nyolcadik legenyhébb március Magyarországon. A csapadék azonban elmaradt a megszokottól: mindössze 22 és fél milliméter eső esett, ami több mint 30 százalékkal kevesebb az átlagnál. Ráadásul a havi mennyiség nagy része csak március utolsó hetében érkezett meg. Területi különbségek is voltak: míg egyes hegyvidéki térségekben, például a Bakony vagy a Mecsek környékén több csapadék hullott, addig az Alföld számos pontján még a 10 millimétert sem érte el. A szakemberek szerint a szárazság a mezőgazdaság számára komoly kihívást jelenthet a következő időszakban.
Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Több mint száz diák érkezett az Édes Anyanyelvünk verseny döntőjére
Több mint száz diák találkozott a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Technikumban, ahol idén már 54. alkalommal rendezték meg az Édes Anyanyelvünk nyelvhasználati verseny országos, Kárpát-medencei...








