Egyes ollók nem pusztán vágásra jók. A cakkos kis résről a nyelek között tudhatjuk, hogy extra funkcióval bír, ráadásul rengeteg konyhai, és sok más, háztartási tevékenységet könnyíthet meg.
Már az ókori Egyiptomban és Mezopotámiában is használtak ollókat a régészeti leletek tanúsága szerint. Az első ollók még bronzból készültek, olyanok voltak, mint egy csipesz, két pengét egy vékony, hajlított bronzszalaggal rögzítették egymáshoz. A nyél feltalálását Arkhimédésznek köszönhetjük, az újításával jóval egyszerűbbé vált az apró szerszám használata.
Főként szöveteket vágtak ezekkel, csak később kezdték például a haj vagy a szakáll formázására alkalmazni. A két él közé szorult tárgyak kettéhasítása aztán egyre több területen hasznossá vált annak köszönhetően, hogy a nyéllel együtt az erőkar is hosszabbodott. Egy idő után pedig már az éleket is formázták annak érdekében, hogy minták kerüljenek az elvágott anyagok oldalára.
A gyártók gyorsan ráeszméltek arra, hogy az ollók nyele kihasználatlan, és akár extrákat is belerejthetnek. A felépítése és a mechanikája ugyanis alkalmassá teszi ezeket az eszközöket arra, hogy szorító erejüket is használhassuk. Mások azt a tulajdonságát is kihasználják az ollók nyelén lévő recéknek, hogy a nyél erőkarként is működhet. Így egyfajta apró fogóként is megállja a helyét.
forrás: divany.hu
