Az aktuális forma alapján az eddigi legkeményebb ellenfélnek ígérkezik a Ferencváros számára a Fenerbahce, amely Isztambulban fogadja csütörtökön este a magyar bajnokot a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának ötödik fordulójában.A Ferencváros jó formában várja az Európa-liga következő fordulóját: a zöld-fehérek az első négy körben három győzelemmel és egy döntetlennel 10 pontot szereztek, így a tabella harmadik helyén állnak. Az előző kiírás alapján azonban a továbbjutáshoz a hátralévő meccseken még legalább 1-3 pontra szükségük lehet.
Ugyanakkor a hazai bajnokságban meglepetésre a Nyíregyháza 3-1-re verte az FTC-t a Groupama Arénában, ami után Robbie Keane vezetőedző személyi változtatásokat helyezett kilátásba.
A csütörtöki ellenfél, a török Fenerbahce remek formában van: szeptember 24. óta tétmérkőzésen veretlen, 10 meccséből nyolcat megnyert. A magyar és török csapat európai kupatörténete egyetlen mérkőzésből áll, 1971-ben találkoztak az UEFA Kupában, akkor a Ferencváros jutott tovább.A Fenerbahce-Ferencváros összecsapás magyar idő szerint 18.45-kor kezdődik.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a turizmus
A tavalyi a hazai turizmus új rekordéve, amikor az előző évi rekordját is megdöntötte, a vendégek száma meghaladta a 20 milliót - mondta Guller...









