Az Olasz Műszaki Intézet (IIT) Mesterséges és Mechanikus Intelligencia részlegének mérnökei egy iCub robot felhasználásával készülnek az első repülő humanoid megalkotására, ami egy rakétahátizsákkal emelkedik a levegőbe, akárcsak egy mesterséges Vasember. iRonCub3 fejlesztésének célja, hogy olyan robotot alakítsanak ki, ami képes repülve eljutni nehezen megközelíthető helyszínekre, és például egy mentőakció során tudja segíteni az emberek munkáját. A jetpackes humanoid szokatlan ötletnek tűnik, de az Intézet szerint a végső felhasználás, és a fejlesztések során szerzett mérnöki tapasztalat miatt is lényeges a projekt. A fejlesztők nemrégen újabb fontos állomáshoz érkeztek, mivel először sikerült a robotnak felemelkednie a talajról 50 centiméteres magasságba, miközben stabilan megtartotta az egyensúlyát.
forrás: raketa.hu
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Újabb fejlesztések indulhatnak Sárospatakon
Újabb fejlesztések indulhatnak Sárospatakon. A Versenyképes Járások Program keretében a város 101 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert. A forrásból több beruházás valósulhat meg:...