A nyári fesztiválok egyik különleges színfoltja a Déryné Fesztivál, amely július 17-e és 21-e között várja az érdeklődőket Sátoraljaújhely festői helyszínein és környékén. A Déryné Társulat klasszikus és felolvasó színházi előadásokkal, gyermekprogramokkal készül, de remek koncertek is helyet kaptak az idei programban. Fellép többek között a 4S Street, a Magashegyi Underground vagy a Boban Markovic Orkestar. A több mint 70 ingyenes programot felvonultató esemény ad otthont többek között a KultCamp tábornak is. A Déryné Program által életre hívott KultUp program és a Rákóczi Szövetség együttműködésének köszönhetően számos középiskolás diák érkezik Sátoraljaújhelyre a határon innen és túlról. Kis Domonkos Márk a Déryné program igazgatója rádiónknak elmondta, hogy már hazajárnak Sátoraljaújhelyre. Kiemelte, hogy továbbra is színvonalas színházi előadásokkal várják az érdeklődőket nem csak Sátoraljaújhelyen, hanem a környező településeken is.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Megnyitották a Lajta-tározórendszert, a hatása már érezhető Mosonmagyaróvár fölött
A vízügy szakemberei éjjel megnyitották a Lajta-szükségtározó-rendszert. Az árvízcsúcs csökkentése a Mosonmagyaróvár feletti szakaszon már érezteti is a hatását. A Dunakanyarban várhatóan még két...