Kezdőlap Színes Fia születése adta vissza Marsalkó Dávid erejét a zenéléshez

Fia születése adta vissza Marsalkó Dávid erejét a zenéléshez

Kis híján felhagyott a zenéléssel Marsalkó Dávid. A Halott Pénz zenekar frontembere szakmailag a csúcson volt, ám lelkileg mégis mélypontra került. 2018-as arénakoncertje után elvesztette a motivációját, és erősen fontolgatta, hogy koncertezés helyett a dalszerzésre és a produceri munkákra koncentrál majd a jövőben.
?Az arénakoncert egy óriási mérföldkő volt, és azt éreztem, hogy ez a mérföldkő valahogy engem így bezárt. Amikor ennek vége lett, én teljesen magamba zuhantam, és a nyáron arról beszéltem a menedzseremnek, hogy nem találom magamat, nem találom a motivációt, és elvesztem, annak ellenére, hogy egy elképesztően sikeres produkció lettünk? ? mesélte Marsalkó Dávid, akit fia születése húzott ki a gödörből.
?Annyira borúsan láttam az egész helyzetet, hogy azon gondolkodtam, én inkább a háttérbe vonulok, majd ugyanebben az évben novemberben megszületett a nagyobbik fiam, Leon, és abban az időszakban, amikor ő megszületett, nagyon durván elkezdtem feljönni a víz alól? mondta el őszintén.
forrás: blikk.hu