Kezdőlap Országos Esemény-Országos Fidesz-kongresszus: ismét Orbán Viktort választanák pártelnökké

Fidesz-kongresszus: ismét Orbán Viktort választanák pártelnökké

Tisztújító kongresszust tartott a Fidesz Budapesten, ahol a párt vezetői a szervezet megújításáról és a jövő feladatairól is beszéltek.
Gulyás Gergely, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a kongresszus előtt úgy fogalmazott: a jobboldali tábor összetartásához továbbra is szükség van Orbán Viktorra, ezért vállalja a volt miniszterelnök újabb egy évre a pártelnöki tisztséget.
A politikus szerint a párt megújulásának fontos eleme lehet a szervezeti átalakítás és a társadalmi párbeszéd erősítése. Bóka János korábbi miniszter arról beszélt, hogy a megújulás hosszabb folyamat lesz, és legalább egy év szükséges ahhoz, hogy láthatóvá váljanak az eredmények. A kongresszus résztvevői szerint a Fidesz egyik legfontosabb feladata a választók bizalmának visszaszerzése. Többen hangsúlyozták, hogy ebben továbbra is meghatározó szerepet szánnak Orbán Viktornak.A párt vezetői szerint a következő időszakban a szervezet megerősítésére és a támogatókkal való kapcsolattartás bővítésére helyezik a hangsúlyt.