Kezdőlap Színes Filmsztár lesz Totó, a balatoni hattyú

Filmsztár lesz Totó, a balatoni hattyú

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Totó, a hattyú 2020 nyarán került Rigó Gáborhoz, a keszthelyi Festetics-kastély madárparkjába, története pedig gyorsan népszerű lett az interneten.Mint azt a Sokszínű vidék is megírta, a Balaton vizében ringatózó tojásra egy hölgy bukkant rá vitorlázás közben, hazavitte, lámpa alá tette, és mikor kiderült, hogy kis fióka mocorog a tojásban, párnák, infralámpa és saját teste melegének segítségével kiköltötte a tojást.A kikelt fiókát egy hétig gondozta, majd a madárparkba vitte, ahol Rigó Gábor kezdte gondozni, akiben társra talált a madár. A férfi lett számára a kiválasztott, képtelen elfogadni más hattyút, vagy más embert. Totó 2023-ban egyre agresszívabbá vált és féltékeny lett a madárpark látogatóira és a dolgozókra. A hattyú, mint minden más védett és fokozottan védett élőlény, természetvédelmi oltalom alatt áll, illetve állami tulajdont képez. Nem volt még arra példa, hogy egy hattyú magántulajdonba kerüljön, így jogszabályt is kellett alkotni erre a különleges esetre. A madár élete születésétől kezdve tele van meglepő fordulatokkal, amely most újabb mérföldkőhöz érkezett: történetére egy forgatócsoport is felfigyelt, így hamarosan a mozivásznon is bemutatkozhat a nagyközönségnek.
Forrás: Sokszínű Vidék