Füzéren kezdetét vette a Szent Korona-emlékév!
A mohácsi vészt követően, 1526?1527-ben Perényi Péter koronaőr Füzér várában őrizte a Szent Koronát. Ennek 500. évfordulójára emlékezve a településen ünnepélyesen fogadták a Szent Korona másolatát, ezzel hivatalosan is kezdetét vette az emlékév programsorozata.
Az eseményen a Falvak Kultúrájáért Alapítvány a Magyar Kultúra Lovagjává avatta Dr. Tóth Gergelyt és Matl Péter Magyar Örökség Díjas szobrászművészt.
Matl Péter nevéhez fűződik többek között a vereckei-hágói és az ópusztaszeri emlékmű, valamint a sátoraljaújhelyi Magyar Kálvárián álló centenáriumi Turul megalkotása is.
Dr. Tóth Gergely, a Hadak útján hírlevél szerkesztője, aki a magyar diaszpóra tárgyi emlékeinek képi dokumentálását is végzi.Füzér számára különleges esztendő kezdődött: 500 év távlatából elevenedik meg a Szent Korona és a vár közös története.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Két autót is elvitt, kétszer úszta át a Szamost menekülés közben
Két autóval több száz kilométert tett meg, háromszor tankolt fizetés nélkül, majd kétszer is átúszta a Szamost egy rendőrök elől menekülő férfi. A Nyíregyházi...








