Mezőcsáton rendezték meg a hétvégén a Csáti Menyegző nevű hagyományőrző programot, amelynek középpontjában a család, a generációk közötti kapcsolatok és a magyar lakodalmi szokások álltak. A rendezvény célja, hogy bemutassa és életben tartsa a magyar hagyományokat a lánykéréstől egészen a lakodalomig. A program keretében meghirdették a Generációk találkozása díjat, amellyel azokat az alkotásokat díjazzák majd, amelyek érzékletesen mutatják be a család fontosságát a mindennapokban. A pályázat több kategóriában várja a jelentkezőket, például a leghagyományosabb esküvő, legemlékezetesebb lánykérés vagy a gyermekek megható cselekedetei témákban. A díjra videós pályamunkával, írásos esszével, illetve középiskolások és egyetemisták esetében slam poetry formájában is lehet nevezni, míg az általános iskolások saját nagyszülőikkel kapcsolatos élményeiket oszthatják meg. A pályamunkákat szeptember 1. és 30. között lehet benyújtani, a legjobb alkotásokat szakmai zsűri választja ki, majd közönségszavazáson dől el a végső sorrend. A Csáti Menyegző évek óta fontos eseménye Mezőcsát kulturális életének, amelyet a Mezőcsát Kultúrájáért Alapítvány szervez. Az idei rendezvényen egy huszonöt éve házasságot kötött pár is megerősítette esküjét népi hagyományok szerint. A program az összetartozás és a családi értékek jegyében telt. További részletek a pályázatról a csalad.hu/generacioktalalkozasa oldalon találhatók.
NEKED AJÁNLJUK
Jelentősen nőtt a forgalom a sátoraljaújhelyi megújult Tourinform irodában
A szolgáltatások minőségét is emelték a nemrég történt felújítással a sátoraljaújhelyi Tourinform Irodában. Blanár Róbert, Sátoraljaújhely?Hegyköz Turizmusáért Egyesület TDM Manager elmondta, hogy az idei...