Amikor a Föld történetének leghatalmasabb állatait keressük, egyértelműen az őskorban kell nézelődnünk. A triász, jura és kréta időszak, vagyis a mezozoikum gigászainak mérete máig viták tárgyát képezi, de a leghitelesebb elmélet szerint bolygónk akkori, jóval magasabb oxigénttartalmú légkörének és a növényevő állatok táplálkozási szokásainak volt köszönhető.
Ellentétben a közhiedelemmel, miszerint egy hatalmas meteor miatt pusztultak el a dinoszauruszok, valójában egy hosszú folyamat eredményeként tűntek el a Föld színéről. Persze a mexikói Yucatán-félszigetre becsapódó Chicxulub néven ismertté vált, 10 kilométer átmérőjű kődarab óriási pusztítást végzett, de a legnagyobb kárt az ezt követő éghajlatváltozás okozta. A hatalmas méret nemcsak feleslegessé, hanem hátrányossá is vált, ez pedig teret engedett a kisemlősök számára, hogy átvehessék az uralmat a bolygón. Ma már tudjuk, hogy az őshüllők közvetlen leszármazottai a madarak, így hát ábrázolásuk tollak nélkül igencsak távol áll a valóságtól. Ettől függetlenül a szemünk számára megszokott látványt velük kapcsolatban a Jurassic Park-szériában vázolták fel. A filmek mentségére legyen mondva, a történet során ki is emelik, hogy a hiányzó genetikai láncokat béka-DNS-sel pótolták, így aztán az összekuszált genom nem is engedte a valódi ábrázolási módot. Na, de akadtak olyan élőlények is, amiktől még a dinoszauruszok is rettegtek, és a lehető legmesszebb próbálták elkerülni őket. Néhányan ma is köztünk élnek, szinte teljesen változatlan formában, bár sokkal kisebb méretben. A továbbiakban az ősvilág mélyére ásunk, és megkeressük azokat a hatalmas állatokat, akiket mai szemmel nézve a lehető legmesszebbre elkerülnénk.
Megalodon
A Megalodon ma már a filmvásznon is hódít, köszönhetően Jason Statham megkérdőjelezhető hitelességű óriáscápás filmjeinek. Annyi biztos, hogy a fehér cápára hasonlító állat egy igazi gigász volt, aki jóval a dinoszauruszok után, 23-3,6 millió éve tengette mindennapjait 19 méteres hosszával a Föld óceánjaiban.
Gigantopithecus
A Földön valaha élt legnagyobb emberszabású élőlény a Gigantopithecus volt, aminek maradványai sok kutató fantáziáját beindították, és többek között ennek az állatnak köszönhetjük az egyik leghíresebb kriptozoológiai élőlény történetét. Talán sokan kitalálhatják, hogy a Jetiről beszélünk, ez a 250 ezer évvel ezelőtt élt orangutánhoz hasonlító állat ugyanis elérte a fél tonnás súlyt, magassága pedig meghaladta a három métert.
Kék bálna
Szerencsések vagyunk mi, ma élő emberek, mivel a Föld történetének leghatalmasabb, és egyben legbékésebb állata még ma is köztünk él. A kék bálna, vagy más néven óriásbálna 30 méteres hosszával és 170 tonnát meghaladó súlyával kiérdemelte a Földön valaha élt legnagyobb állat címét.
forrás: instylemen.hu