Rövidesen megkezdődik az új kőolajvezeték építése Magyarország és Szerbia között, amelynek nyomán az egész térség üzemanyagellátása biztonságba kerülhet – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Belgrádban. Ez a kőolajvezeték keleti irányból, Magyarországon keresztül Szerbia ellátására is képes lesz (..) Szerbia ellátása fontos a mi számunkra is, hiszen ha Szerbia kőolajellátása bajba kerül, akkor az az egész közép-európai térség üzemanyag-, tehát benzin- és dízelellátását veszélybe sodorja, s hogyha ez így van, akkor az nagyon komoly benzináremelkedésekhez vezetne például” – figyelmeztetett. Magyarországra naponta több mint húszmillió köbméter földgáz érkezik Szerbián keresztül. Ez évente nagyjából egy 7,5 milliárd köbméteres mennyiség ? hangsúlyozta. Így tehát megépítjük a Magyarországot Szerbiával összekötő kőolajvezetéket, 2027-re kész is leszünk, 180-190 kilométert építünk Magyarországon, és ennek a nyomán az egész térség üzemanyagellátását biztonságban tudhatjuk, emiatt nem kell például benzináremelésre számítani majd a jövőben” – fűzte hozzá.
Kezdőlap Országos Gazdaság-Országos Hamarosan megkezdődik az új kőolajvezeték építése Magyarország és Szerbia között
Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Hétfőtől jönnek a 2026-os autópálya-matricák
Hétfőtől megvásárolhatók a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató. Az országos éves matrica ára jövőre 61 760 forint lesz, a vármegyei...









