Másfél hónap telt el azóta, hogy Harsányi Levente élete egyik, ha nem a legrosszabb időszakát élte át, miután alig pár hét alatt elvesztette a testvérét, és a kapcsolata is véget ért. Most őszintén beszélt arról, miként dolgozta fel a traumát.
Elmondása szerint ezen időszak alatt a két fő bajon kívül más stresszes helyzet is érte őt, főként a bátyja által hátrahagyott üzleti problémák és az, hogy közben a saját munkájával is foglalkoznia kellett. Úgy véli azonban, hogy ez a pörgés segít neki abban, hogy ne törjön össze.
?A sok munka segít. Egyszerűen így nem érsz rá gondolkodni, és amikor eljönne a pont, hogy összeomolhatsz, már nincs is miért. Lényegében én most úgy száguldok egy vonattal, hogy nincs megállója, és amikor egyszer mégis leszállok, már nem is fogok emlékezni arra, hogy mi volt a felszállás előtt. A rövid válaszom pedig az a kérdésre, hogy hogy vagyok, hogy noha baromi nehéz minden, és testileg-lelkileg is Źkimerültem, őszintén mondom: jól vagyok. Kifelé megyek a sötét alagútból, ahol már a fényeket is látom? ? árulta el Levente.
Azt is kijelentette, hogy még nem áll készen egy újabb komoly kapcsolatra. ?Nekem most kapunyitási pánikom van! Szóval, úgy vagyok vele, hogy nyitva van a kapu, de mivel nem olyan rég lett vége a kapcsolatomnak, azért egyből nem ugranék fejest semmibe? ? fogalmazott.
forrás: blikk.hu
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Jégpályák Éjszakája 2026- Sátoraljaújhelyen is
Január 17-én, szombaton országszerte várja a téli sportok szerelmeseit a Jégpályák Éjszakája. Több tucat jégcsarnok és korcsolyapálya hosszabbított nyitva tartással készül a különleges eseményre....









