A ?Zempléni útfelújítási csomag? több útvonal helyreállítását teszi lehetővé különféle hazai és Európai Uniós források bevonásával. Bodrogközben a Magyar Falu Program támogatásával indult el hat kilométer hosszan Karos és Karcsa térségében a helyreállítás. Peiker Tamás Magyar Közút Nonprofit Zrt. Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Igazgatóságának igazgatója a beruházás kapcsán arról beszélt, hogy a munkálatok során megerősítik az úttestet. Az első réteg aszfaltot még az ősz folyamán biztosan leterítik. A második aszfaltréteg lefektetésének időpontját az határozza meg, hogy mikor érkezik meg az úttest további megerősítését szolgáló aszfaltrács. Peiker Tamás a beruházás kapcsán arról is beszélt, hogy ennek a kivitelezésnek köszönhetően az úttest bírni fogja a 12 tonnás korlátozás bevezetését követően a területre útvonalengedéllyel rendelkező kamionok terhelését is.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Megnyitották a Lajta-tározórendszert, a hatása már érezhető Mosonmagyaróvár fölött
A vízügy szakemberei éjjel megnyitották a Lajta-szükségtározó-rendszert. Az árvízcsúcs csökkentése a Mosonmagyaróvár feletti szakaszon már érezteti is a hatását. A Dunakanyarban várhatóan még két...