Kezdőlap Helyi Esemény Hatszázezer forinttal támogatja Sátoraljaújhely Önkormányzata a helyi Polgárőr Egyesület működését

Hatszázezer forinttal támogatja Sátoraljaújhely Önkormányzata a helyi Polgárőr Egyesület működését

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Pénzügyi Bizottság, mint szakbizottság, majd Sátoraljaújhely Város Önkormányzata is tárgyalta január havi ülésén azt az előterjesztést, mely szerint a Sátoraljaújhelyi Polgárőr Egyesületet anyagi támogatásban részesíti, ezzel is elősegítve a szervezet működését. Az egyesület több évtizede működik a zempléni városban. Tagjai elkötelezettek a helyi közrend és közbiztonság fenntartása és megteremtése iránt.
Kapcsolatot tartanak a helyi katasztrófavédelemmel, a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitánysággal, valamint a Közterület-felügyelet tagjaival. Lukács Tamás a Pénzügyi bizottság elnöke elmondta, hogy a polgárőrök idejüket, energiájukat sokszor anyagi forrásaikat is a célok elérésére fordítják. Megemelve a támogatás mértékét idén 600 ezer forinttal járul hozzá a Polgárőr Egyesület költségeinek fnanszírozásához az önkormányzat.