Kezdőlap Helyi Közrend Helyi_Négy területen is zéró toleranciát hirdetett Sátoraljaújhely Város Önkormányzata

Helyi_Négy területen is zéró toleranciát hirdetett Sátoraljaújhely Város Önkormányzata

Négy területen is zéró toleranciát hirdetett Sátoraljaújhely Város Önkormányzata. Egyrészt a pszichoaktív szereket használók ellen kívánnak hatékonyabban fellépni, mondta a Zemplén Televíziónak Szamosvölgyi Péter polgármester. Emellett a hajléktalanok ügyével is kiemelten foglalkoznak majd ? ez ugyanis napi problémát jelent a város közterületein, akárcsak a kukázók. A rossz és leromlott, sokszor balesetveszélyes épületek és a lakossággal, intézményekkel történő hatékonyabb együttműködés is szerepel a feladatok között. Ezek a témakörök szerepeltek azon a megbeszélésen, amelyre az önkormányzat érintett szakemberei mellett az oktatási intézmények vezetői, a szociális és egészségügyi valamint rendvédelmi szervek képviselői is meghívást kaptak. Szamosvölgyi Péter kiemelte, konkrét eredményeket szeretnének elérni ezekben a kérdésekben. Elsősorban az itt élők, de az egyre nagyobb számban ide érkező turisták nyugalma érdekében is.