2023-ban indult el Hercegkúton a Tündérpajta, amely számos kulturális eseménynek adott otthont. Egy sváb kis falu, egy gyógynövény népies neve, és egy csűr- Hercegkút, tündérfű és a pajta- ez lenne a hercegkúti Tündérpajta. A szervezők Ökrös Mariann és Erdő Zoltán idén a gyerekekre helyezték a hangsúlyt, hiszen számos Erzsébet táborban résztvevő kis- és nagy diák látogatott el hozzájuk. A színvonalas kulturális programok mellett a gasztronómiáról sem feledkeztek meg a szervezők, így sajtokat és többek között hercegkúti borokat is kóstolhattak az oda látogatók. Erdő Zoltán elmondta, hogy nyárzáró eseményként a zenész barátai is ellátogatnak a pajtába, így egy fotó kiállítással egybekötött koncerttel készülnek.
Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Egymillió 252 ezer ember vett részt a nemzeti konzultációban
A nemzeti konzultációban 1 millió 252 ezer ember vett részt, ami azt mutatja, hogy a magyar közéletben, "van szufla, van érdeklődés", ez pedig a...