A reneszánsz kori Itáliában a lovagi eszmény nem merült ki a fegyverforgatásban: a külsőségek és a megjelenés legalább ilyen fontos szerepet játszottak. A 15?16. század nemesi harcosai körében különleges divat terjedt el: illatosított páncélokat hordtak.
A vérteket gyakran kezelték rózsa-, narancsvirág-, rozmaring- vagy levendulaolajjal, hogy a fém ne csupán ragyogjon, hanem kellemes illatot is árasszon. Akadtak olyan lovagok is, akik saját, egyedi illatkeveréket használtak, így már messziről felismerhetővé váltak.
Ennek a szokásnak gyakorlati okai is voltak. A korabeli fémek hajlamosak voltak a rozsdásodásra, az olajozás pedig segített megóvni a páncél felületét. Emellett a csatatér levegője távol állt a kellemes illatoktól: a lovak, a fegyverek, a sebek és a füst szaga mindennapos volt. Az illatosított vért ezért nemcsak rangot és kifinomultságot sugárzott, hanem némileg enyhítette is a harc körülményeit.
Korabeli feljegyzések szerint egyes fejedelmi testőrségek annyira kedvelték ezt a hagyományt, hogy teljes felszerelésüket rendszeresen, szinte rituális alapossággal illatosították. Bizonyos illatok idővel egész alakulatok jellegzetességévé váltak. Bár a szokás a 17. századra kikopott, néhány fennmaradt páncélon ma is kimutathatók az olajok maradványai ? emlékeztetve arra, hogy a reneszánsz kor eleganciája még a csatatéren sem veszett el.
forrás: agytoro.hu
