Jó állapotú, tanszerekkel megtöltött iskolatáskát gyűjt rászoruló gyermekeknek a PontVelem Okos Program, a GLS Hungary csomagszállító szolgálat és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat – közölte a karitatív szervezet kedden az MTI-vel.A közlemény szerint a MosolyTáska nevű akció keretében a nyáron a szeretetszolgálat 70 gyűjtőpontján fogadják a táskákat, augusztus végétől szeptember 16-ig pedig az általános iskolákban is leadhatók az adományok.
A jótékonysági akcióhoz az ország összes általános iskolája csatlakozhat a PontVelem weboldalán keresztül, hogy a gyerekek megismerhessék az adományozás örömét, egyúttal segítsék rászoruló kortársaikat. A program célja emellett, hogy a gyerekek már fiatal korban megtanulják, az adományozás tudatos döntés, nem pedig a lomtalanítás alternatívája – tették hozzá.
A korábbi években átlagosan 1300 táska gyűlt össze, a karitatív szervezet és partnerei arra hívják a jószándékú szülőket és gyerekeket, járuljanak hozzá felajánlásukkal, hogy idén 1500 gyermek kaphasson segítséget az iskolakezdéskor.