Sátoraljaújhelyben több évtizedes hagyomány, hogy az oktatási intézményekben tartott ünnepségeket követően a középiskolák végzős osztályai a város főterén találkoznak, hogy iskolájuk után, iskolavárosuktól is elköszönjenek. A 4 sátoraljaújhelyi középiskola ballagó diákjai nevében idén a Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tanulói mondtak köszönetet iskolavárosuknak az elmúlt évekért és elbúcsúztak attól a településtől ahol gyerekekből felnőttekké váltak. A központi ballagás keretében az oktatási intézmények képviselői koszorút helyeztek el Kossuth Lajos szobránál majd Szamosvölgyi Péter Sátoraljaújhely polgármestere szólt a fiatalokhoz. A városvezető beszédében arra intette a ballagókat, hogy ha van önbizalmuk, bátorságuk és tudásuk, bárhol megállják a helyüket a világban.
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Adómentesen is be kell jelenteni az otthoni pálinkafőzést
Jövedékiadó-mentesen is csak adóhatósági bejelentéssel lehet otthon párlatot készíteni ? hívta fel a figyelmet a NAV. A főzést még annak megkezdése előtt be kell...









