Egy-másfél millió éves kőeszközöket találtak Indonézia Szulavézi nevű szigetén. A tárgyakat egy ősi emberfaj tagjai készíthették, akik már jóval azelőtt megvetették lábukat Délkelet-Ázsiában, hogy a Homo sapiens egyáltalán létezett volna ? írja a Live Science.
A szakértők szerint a felfedezett, kiélezett oldalú kövek vágásra és kaparásra szolgáltak, vagyis nem vadászatra használták őket, legfeljebb hús feldarabolására és lefejtésére a csontról. Amint tanulmányukban olvasható, az eszközök tűzkőből készültek pattintásos módszerrel.
A kormeghatározó vizsgálatok szerint a tárgyak nagyjából 1?1,5 millió éve készülhettek, ekkoriban a Homo erectus már bizonyosan jelen volt a régióban. Szulavézin eddig azonban nem találtak erectus maradványokat, így nem kizárt, hogy egy másik, akár teljesen ismeretlen emberfaj tagjai készíthették a kőeszközöket.
A szakértő úgy vélik, a floresi (Homo floresiensis) és a luzoni ember (Homo luzonensis) ősei élhettek itt, ahonnan kiindulva később a térség más szigeteire is elértek. A két fajt hobbitoknak is szokták becézni, mivel termetük a szigeti környezethez alkalmazkodva jóval kisebb volt a Homo nem többi képviselőjénél, körülbelül 110?120 centiméter magasra nőhettek.
forrás: 24.hu
NEKED AJÁNLJUK
Veszélyes járványt okozó kullancsok terjedhetnek Magyarországon
Afrikai eredetű, aktívan vadászó kullancsfajok jelentek meg Magyarországon, amelyek terjeszthetik a halálos krími?kongói vérzéses láz vírusát. A klímaváltozás kedvez az ittmaradásuknak, és bár emberi...