Az országos első helyet sem tartja kizártnak.
Érdekes kérdés merült fel Bochkor Gábor legutóbbi podcast adásában. Történetesen az, hogy az ember mondja vagy ne mondja ki magáról, ha úgy érzi, ő a legjobb a szakmájában.
Bochkor Gábor azzal segített vendégei szerénységén, hogy az otthonuktól kezdve, az utcájukon, a kerületükön át egészen az országhatárig tágította a területet: vajon meddig merik kimondani, hogy az adott részen tényleg ők a legjobbak. Jakupcsek Gabriella volt az első, aki túljutott a kerületén, és könnyen kimondta még azt is, hogy ő Buda legjobb műsorvezetője. A többiek noszogatására aztán a fővárost is bevállalta, majd annyira belejött, hogy az ország legjobbja címen is elgondolkozott. ?Otthon én. A házban is. Az utcában is. Megkockáztatom, hogy a 12. kerületben is. Budán is. Megkockáztatom, hogy talán Budán is, és lehet, hogy? Ah, Pesten már nem tudom. Azért vannak agglomerációk. De nem akarok megállni Budánál? ? mondta ki végül, de itt már érezhetően bekapcsolt a szerénysége.
Mire Nyári Dia rávágta, hogyha a főváros legjobbja, akkor már az egész országban ő viszi a pálmát. ?Hogy hozhattok ilyen helyzetbe? Nem, ezt nem támaszthatom alá. Elképzelhetőnek tartom, de nem vagyok benne biztos? ? jött kissé zavarba Jakupcsek.
forrás: story.hu
NEKED AJÁNLJUK
Kit ábrázol a világ legnagyobb szobra?
Számos óriási szobor található világszerte, köztük több világhírű alkotás is. Közülük is kiemelkedik a 182 (!) méteres magasságával a legnagyobbnak számító szobor, az Indiában,...