Még tart az aratási időszak, ezért országszerte a nagy mezőgazdasági munkagépek megemelkedett forgalmára kell számítani az utakon. Ez pedig fokozott figyelmet és türelmet igényel minden járművezetőtől – hívta fel a figyelmet Nagy István agrárminiszter az Agrárminisztérium közleményében. A tárcavezető ismertette, hogy javában zajlik az aratás, az őszi árpa kivétel, amelynek betakarítása mostanra befejeződött, és országos termésátlaga hektáronként 5,7 tonna. A csapadékos idő miatt helyenként lassult az őszi búza betakarítása, amelynek készültsége közelít a 70 százalékhoz, de több vármegyében már meghaladta a 90 százalékot. Az országos termésátlaga jelenleg 5,4 tonna/hektár. Az ország kenyere idén is biztosított, amiért kiemelt köszönettel tartozunk minden gazdának – emelte ki. Az aratási szezonban nagyobb számban vesznek részt a forgalomban traktorok, kombájnok és vontatók is, ezek fokozott jelenléte miatt nagyobb körültekintéssel, óvatossággal és türelemmel kell lennie a közlekedésben résztvevőknek – tette hozzá Nagy István.
Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Vb-2026 – Kész a csoportszakasz programja
Elkészült a jövő évi labdarúgó-világbajnokság csoportszakaszának programja: az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó közös rendezésében sorra kerülő vb nyitómérkőzését a társházigazda Mexikó vívja a...









