A szolgáltatások minőségét is emelték a nemrég történt felújítással a sátoraljaújhelyi Tourinform Irodában. Blanár Róbert, Sátoraljaújhely?Hegyköz Turizmusáért Egyesület TDM Manager elmondta, hogy az idei szezonban eddig jól teljesítettek, hiszen számos kiránduló keresi fel őket a nyári időszak alatt. Blanár Róbert elmondta még, hogy a gumikerekes kisvonattal rendezvényjáratokat is megvalósítottak. De ezek mellett idegenvezetés is a szolgáltatások közé tartozik, több mint 500 fő vett részt eddig ezeken. A TDM Manager kiemelte, hogy a Nemzeti összetartozás hídját számos alkalommal látogatták meg az ideérkező turisták. Már a múlt éven is nagy százalékban nőtt a vendégéjszakák száma itt Sátoraljaújhelyen, ez a tendencia pedig folytatódott az idei éven is ? tette hozzá Blanár Róbert.
NEKED AJÁNLJUK
93 százalékot emelkedett egy instant tésztagyártó cég részvényárfolyama 2025-ben
A dél-koreai Samyang Foods részvényei idén eddig 93 százalékkal emelkedtek. A cég legismertebb termékei az extrém csípős instant tészták, amelyeknek népszerűsége jelentősen nőtt a...