Kezdőlap Színes Joe Jonas elszólta magát

Joe Jonas elszólta magát

Tizenhat év után újra felcsendülhetnek a Rocktábor ikonikus dalai, ugyanis Joe Jonas egy interjúban látszólag megerősítette, hogy jön a filmsorozat harmadik része. Ráadásul ha hihetünk az énekes szavainak, akkor bizony a Jonas Brothers is visszatér a vászonra valamilyen formában. A hír pikantériáját az adja, hogy nemrég Demi Lovato is színpadra állt a fiúkkal, és újraélesztették a 2008-as film emlékezetes pillanatait.
Idén már 20 éve annak, hogy megalakult a Jonas Brothers, a Kevin, Joe és Nick Jonas alapította pop-rock együttes, amelynek tagjait nemcsak a színpadon, hanem a tévéképernyőkön is viszontláthattuk. Repül az idő, így már az is közel 20 évvel ezelőtt volt, hogy bemutatták a Rocktábort (Camp Rock), amelyben a sármos fivérek is főszerepet kaptak, csakúgy, mint a két évvel később befutott folytatásában is. A rajongók számára pedig most jó hírek érkeztek, ugyanis Joe Jonas nemrég egy interjúban elszólhatta magát arról, hogy érkezik a népszerű filmsorozat harmadik része, amiről már egy ideje keringenek a pletykák is.
A Jonas tesók augusztus 12-én egy műsorban vendégeskedtek, ahol egy kihívás során Joe-nak meg kellett osztania a nézőkkel, hogy mi a legfrissebb jegyzet a telefonjában.
Olvasd el a Rocktábor 3. részét ? szólt a jegyzet, amit Joe maga olvasott fel a kamerának a People szerint.
Az énekes szavai hallatán testvérei láthatóan kissé zavarba jöttek, de Joe nem tűnt különösebben idegesnek a történtek miatt.
Ez az igazság, itt van feketén-fehéren ? magyarázta, majd még hozzátette: ?Bocsi, Disney.?
forrás: blikk.hu