Kezdőlap Országos Esemény-Országos Jól állunk a palack visszaváltással

Jól állunk a palack visszaváltással

Milliárdszámra vittek vissza palackot és dobozt a MOHU automatáiba. A rendszer indulása óta már több mint kétmilliárd italosdobozt váltottak vissza. Pethő Zsolt, a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója szerint a visszaváltás sikere az egész ország sikere. A cégvezető felhívta a figyelmet arra is, hogy a legnagyobb elismerés azoknak jár, akik visszaviszik a palackokat, míg a boltok és MOHU feladata a rendszer működtetése.A közlemény kiemeli, hogy a koncesszió előtt becslések szerint csak az italcsomagolások mintegy 30 százalékát hasznosították újra. A MOHU saját fejlesztésű REpont applikációján keresztül a felhasználók mintegy 15-20 százaléka utalja a bankszámlájára a palackokért járó összeget, jótékony célokra pedig már közel kétszázmillió forintot ajánlottak fel.A visszaváltott palackok után a MOHU kezelési díjat fizet a boltoknak. A visszaváltási rendszeren túl több beruházást is indít a MOHU, például új, korszerű hulladékudvarokat épít országszerte, fel fog építeni egy 360 ezer tonna kapacitású hulladékhasznosító üzemet is, megnégyszerezi a textilgyűjtő konténerek számát, és egymillió szelektív kukát oszt ki ingyen.

Képforrás: vg.hu