Kezdőlap Színes Jönnek a repülő buszok

Jönnek a repülő buszok

Egy ománi cég nemrégen új koncepcióval állt elő, ami a terveik szerint forradalmasíthatja a városi közlekedést: a légibusz ötletével, ami a légitaxinál jóval több embert tud majd szállítani egyszerre a levegőben. A levegőben közlekedő járatokon való utazás persze nem olyan lesz, mintha légi buszokon utaznánk, annál sokkal exkluzívabb élményt biztosítanak majd, viszont a cég gondolt a valamivel szerényebb pénztárcájú leendő utasokra is, és egyből kétféle modellt álmodott meg a járműből: egy Passenger verziót, ami ugyan kényelmes, de hagyományos elrendezésű, extrák nélküli szolgáltatást nyújt, és egy Premium modellt, amiben nagy, lábtartós fotelek, asztalok, és még sokkal több kényelem várja az utazókat – ez utóbbi verziót hotelek, repülőterek kiszolgálására tartogatja majd az AeroVecto.
A légibusz hivatalos elnevezése Shuttle, és nevéhez illően inkább rövidebb távú ingázásra lesz alkalmas, a jármű hatótávja ugyanis 30 kilométer. A fedélzeten összesen 18 ember fér el, és a külsőre furcsa, lábakkal ellátott dobozkának (vagy valamilyen rajzfilmszereplőnek) tűnő struktúrát nyolc rotor emeli majd a magasba.
forrás: raketa.hu