Kezdőlap Helyi Kultúra Jótékonysági koncertre várják az érdeklődőket Sátoraljaújhelyen

Jótékonysági koncertre várják az érdeklődőket Sátoraljaújhelyen

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Sátoraljaújhely Város Önkormányzata, a Kossuth Lajos Művelődséi Központ és az Aszú Bölcsője Egyesület közös szervezésében nyílik lehetőség jótékonykodásra Sátoraljaújhelyen. Június 8-án, szombaton ugyanis koncertet szerveznek az Ungvári pincesoron annak érdekében, hogy a bevételt Micskó Benjámin gyógykezelésére adományozzák. Sátoraljaújhely Város Önkormányzata, számos intézmény, egyesületek és vállalkozók is adománygyűjtéssel szeretnék segíteni négy éves kisfiú gyógyulását. Beni egy gyógyíthatatlan betegségben szenved. Az állapotán az orvostudomány eddigi állása szerint lehet javítani, azonban az ehhez szükséges kezelés 1.3 milliárd forintba kerül, és a tengerentúlra, az Amerikai Egyesült Államokba kellene utazniuk érte. Országszerte is óriási az összefogás Beniért, de térségünkben is. Június 8-án a szervezők felhívására számos előadó jelentkezett, hogy előadásukkal színesítsék a rendezvényt, amelyre a belépés díjtalan. Aznap az Újhelyi Futrinkával járatok indulnak, a Sétáló utcáról az Ungvári Pincesorhoz. A rendezvényen eladott termékek, valamint ételek, italok fogyasztása mind Beni gyógyulását segítik! Részletek a Kossuth Lajos Művelődési Központ közösségi oldalán!