Kabalatervező pályázatot indít a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Maradék nélkül programja fennállásának 10. évfordulója alkalmából. A felhívásra gyermekek és felnőttek egyaránt jelentkezhetnek egyénileg vagy legfeljebb öt fős csoportokban. A cél egy olyan szerethető és könnyen felismerhető kabalafigura megalkotása, amely segíti az élelmiszerpazarlás megelőzését célzó szemléletformálást. A pályázatra bármilyen technikával készült alkotás benyújtható, rövid leírással együtt. A jelentkezési határidő március 22. A beérkezett pályaműveket szakmai zsűri értékeli, emellett közönségszavazást is tartanak. A Nébih közlése szerint a Maradék nélkül program 2016 óta hozzájárult ahhoz, hogy a magyar háztartásokban mintegy harmadával csökkenjen az élelmiszerpazarlás.
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Hidegfront érkezik: szeles, hűvös, de többnyire napos idő
Hidegfront érkezik a térségbe, mely számottevő csapadékot nem hoz, esetleg egy-egy futó zápor fordulhat elő. Emellett hosszabb napos időszakokra számíthatunk. Erős, viharos lesz az...









