Elsősorban a likvid működési költségeket és készletbeszerzést támogatja a Magyar Fejlesztési Bank által kínált forgóeszköz hitelprogram, amelyet a feldolgozóiparban tevékenykedő mikro- és kisvállalkozások vehetnek igénybe. A KKV Technológia Plusz Hitelprogram B jelű forgóeszköz hitele fix nulla százalékos kamatozást biztosít európai uniós társfinanszírozás mellett – hívta fel a figyelmet közleményében a pénzintézet. A legtöbb hitelkonstrukció elsősorban fejlesztési célokat, új beruházások megvalósulását támogatja, míg a napi kiadások finanszírozása gyakran nehezebben megoldható. A 70 milliárd forintos keretösszeg legalább 65 százaléka fejlesztendő járásokba és a négy leginkább felzárkóztatandó régiókba kerül. A többi közt Észak-Magyarország is érintett. A feldolgozóipari vállalkozások 1 millió és 20 millió Forint közötti kölcsönt igényelhetnek ügyletenként, maximum 6 éves futamidőre.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Azahriah visszatért: a hétvégén tripla arénakoncertet és két albumot adott ki
Azahriah, vagyis Baukó Attila a hétvégén hivatalosan is visszatért. Tripla teltházas koncertet adott az MVM Dome-ban összesen több, mint 45 ezer ember előtt. Emellett...