Nem akármilyen meglepetésben volt részük szombaton a Budapest Parkban a Bagossy Brothers Comapany koncertjén a nézőknek: a csapat egyik legismertebb számát, a Visszajövök című dalt a nemrég a világűrben járt Kapu Tibor gitárszólója vezette fel.
A lelkes közönség egyszerre énekelte a magyar űrhajóssal a stílszerű szöveget: ?Visszajövök én egyszer még / Az esőt, ha elfújja a szél / Minden ember hazatér.?
Kapu Tibor ? amellett, hogy űrhajós és mérnök ? a színpadon is otthonosan mozog, hiszen a Szégyelld Magad Kata elnevezésű underground zenekar tagja, amelyben ukulelén játszik. A banda 2021-ben alakult, ám Kapu Tibor kiléte sokáig rejtve maradt a hallgatóság elől, mivel a szigorú űrprogram-protokoll miatt csak álvénen, Simon Samuként szerepelt a szerzők között, a fellépéseken pedig az asztronauta maszkot viselte.
A zenekar eddig egy EP-t és egy nagylemezt adott ki, legutóbb a Magnóliák című kislemezt jelentették meg.
forrás: 24.hu
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Drágább lesz a karácsonyfa
Idén 10?15 százalékkal drágulnak a fenyőfák ? derül ki az Agroinform friss felméréséből. A lucfenyő méterét átlagosan 5 ezer, az ezüstfenyőét 7?8 ezer, a...







