Kezdőlap Helyi Oktatás Katolikus Keri – A sikeres vizsgák után újabb sikerek a felsőoktatásban

Katolikus Keri – A sikeres vizsgák után újabb sikerek a felsőoktatásban

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A sikeres év végi vizsgák után újabb kiemelkedő eredményeket értek el a sátoraljaújhelyi Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium előző tanévében végzett diákjai, hiszen 12 felsőoktatási intézménynek több mint 20 szakára nyertek sikeres felvételt ? erről adott tájékoztatást Bihari Sándorné az oktatási intézmény szakmai igazgatóhelyettese. Elmondta, hogy egy úgynevezett pályakövetési vizsgálatot szerveznek minden éven, amelyben megkérdeznek minden végzett diákot, hogy hogyan sikerült a terveiket megvalósítani.