1999-ben jelent meg, s a kétezres évek elejének nagy slágere volt a V-Tech Éjfél után című dala, amelyben az együttes frontembere, Kefir duettet énekelt a testvérével, Kecskés Tímeával. Kecskés Tibor sok-sok év elteltével árulta el a titkot, hogy valójában miről is szól a szám.
? Sokan nem tudják, hogy ezt a dalt a nővéremmel énekeltem, Kecskés Tímeával, akiből amúgy azóta színésznő lett, és kevesen ismerik a dal valódi sztoriját ? elevenítette fel a történetet egy videóban az énekes. ? Mindkettőnknek szerelmi bánata volt akkoriban, és valójában a szövegrészek, amiket énekeltünk, más-más embernek szóltak.
Kefir a dal megszületése előtt a nővére egyik barátnőjével járt, aki kilenc évvel idősebb volt nála.
? Van egy félreérthető sor a dalban, amikor azt éneklem, hogy ?pedig csak egy gyerek okozta bánatod?. Ez alapján sokan azt hiszik, itt tulajdonképpen egy teherbeesésről volt szó, de egyáltalán nem. Abban a kapcsolatban engem a párom nevezett mindig gyereknek, tehát amikor azt mondom, hogy ?pedig csak egy gyerek okozta bánatod?, tulajdonképpen saját magamra gondoltam ? tette tisztába a dalszöveg jelentését Kefir.
A két testvér, Kecskés Tímea és Kecskés Tibor között kicsi, mindössze másfél év a korkülönbség. A gyerekkorukra visszaemlékezve, korábban mindketten azt mondták, egymás cinkosai voltak, mindig számíthattak a másikra a csínytevésekben.
forrás: blikk.hu
NEKED AJÁNLJUK
Különös rádiójelek érkeznek az Antarktisz jege alól
Furcsa rádiójeleket érzékeltek az Antarktisz jege alól előtörni kutatók, ám a jelenséget egyelőre maguk sem tudják megmagyarázni ? írja a Futurism. A felfedezést egy...