Július 24-én, pénteken rendezik meg a Tokaji Kritérium Kerékpárversenyt, amelynek során az utánpótlás, az elit és a master kategóriák versenyzői mérik össze tudásukat egy 800 méteres belvárosi körpályán. A futamok délelőtt 11 órakor kezdődnek, az eredményhirdetés várhatóan délután 5 órakor lesz.
A verseny ideje alatt, várhatóan 11 és 17 óra között időszakos teljes útlezárásokra és forgalomkorlátozásokra kell számítani a Rákóczi utca Polgármesteri Hivatal előtti szakaszán, az Óvár utcában, a Kossuth tér felső részén, valamint a versenypályát érintő útszakaszokon. A szervezők arra kérik az autósokat, hogy lehetőség szerint előre tervezzék meg útvonalukat, és kövessék a rendőrség, a polgárőrség és a rendezők útmutatásait.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Már elérhetőek a Kutatók éjszakája idei programjai
Már elérhetők a Kutatók éjszakája hivatalos honlapján a szeptember 25-én és 26-án országszerte megrendezendő eseménysorozat programjai. A szervezők szerint Magyarország több tucatnyi településén több...









