Edvin Marton hegedűművész és felesége, Marton Adrienn öt évvel ezelőtt költöztek Bali szigetére, ahol új életet kezdtek. Akkoriban Marton még aktívan koncertezett, Adrienn pedig a közösségi médiában és saját ékszermárkájával építette a közös jövőt. Az utóbbi években azonban a zenész szinte teljesen eltűnt a nyilvánosság elől, koncertjeiről alig lehetett hallani.
Nemrég azonban kiderült, hogy új irányt vett az élete: saját szálláshelyet nyitott Ubud városában, amely Bali kulturális központja. Edvin Marton luxusvillája dzsungelre néző kilátással, privát medencével, wellnessrészleggel és napozóterasszal várja a vendégeket.
Marton január végén egy közösségi oldalas bejegyzésben utalt arra, hogy ?új kreatív utazásba? kezd, később pedig már a villáról is megosztott képeket. A művész korábban egy 1699-ben készült, rendkívül értékes Stradivari-hegedűn játszott, és nemzetközi karriert épített, ám hivatalos oldala szerint utoljára 2023 áprilisában adott szólókoncertet, 2024-ben pedig a Monet on Ice produkcióban szerepelt. Azóta szakmai életéről kevés információ jelent meg.
A pár magánélete is háttérbe szorult: közös tartalmakat már régóta nem osztanak meg, Adrienn pedig időközben bezárhatta online ékszerüzletét.
forrás: blikk.hu
NEKED AJÁNLJUK
Karbantartás miatt több élményelem is időszakosan zárva tart a Zemplén Kalandparkban
Karbantartás miatt több élményelem is időszakosan zárva tart a Zemplén Kalandparkban a következő napokban.
Az üzemeltetők tájékoztatása szerint az éves fővizsgálatok és hatósági felülvizsgálatok miatt...









