Nagy István agrárminiszter Sárvár és Vidéke Méhészegyesület alapításának centenáriumi ünnepségén vett részt a napokban. Azt mondta a rendezvényen, hogy a méhészek tevékenysége teszi élhetővé és fenntarthatóvá környezetünket. Hozzátette: mézet lehet importálni, beporzást viszont nem, enélkül azonban nincs jövő és nincs élelmezésbiztonság – írta közleményében a minisztérium sajtóirodája. Nagy István emlékeztetett, hogy az Európai Unióban mintegy 20 millió méhkaptár van, és 711 ezer méhész dolgozik. Magyarországon több mint 1 millió méhcsaládot tartanak, és csaknem 13 méhcsalád jut egy négyzetkilométerre, ami az egyik legmagasabb a világon. Kitért arra is, hogy a 2023 és 2027 között a méhészeti ágazat a Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervének intézkedései között a hazai forrásokkal együtt több mint 42 és fél millió euró támogatásban részesül.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Az árvíz sújtotta területeken élők is hozzájutnak a nyugdíjakhoz ? közölte...
A Magyar Posta minden szükséges lépést megtesz annak érdekében, hogy a küldemények megérkezzenek az árvíz sújtotta területekre is. Megszervezte a nyugdíjak előre hozott kézbesítését...