Kezdőlap Országos Esemény-Országos Kisfilmekkel, közérthető tájékoztatókkal, nyílt napokkal segít a NAV az szja-bevallásban

Kisfilmekkel, közérthető tájékoztatókkal, nyílt napokkal segít a NAV az szja-bevallásban

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) minden eddiginél szélesebb körű támogatást kínál a személyi jövedelemadó bevalláshoz; közérthető útmutatókkal, adókedvezmény érvényesítését bemutató kisfilmmel, valamint speciális nyílt napokkal segítenek a siket, nagyothalló és siketvak ügyfelek számára. A NAV ismerteti: az idén is több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét, amelyek már elérhetők az eSZJA-felületen azok számára, akik regisztráltak az Ügyfélkapu+-ra vagy a DÁP-ra.Aki egyetért a tervezet adataival, néhány kattintással jóvá is hagyhatja.

Felhívták ugyanakkor a figyelmet, hogy a tervezet kizárólag a hivatal rendelkezésére álló adatokat tartalmazza, így szükség esetén ki kell egészíteni. Ehhez a NAV többféle módon is támogatást nyújt.Például a Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatóság nyílt napokat szervez hallássérült ügyfelek számára, ahol jelnyelvi tolmácsok segítik az akadálymentes kommunikációt. Kiemelték, hogy a NAV honlapján minden, a bevallással kapcsolatos általános információ megtalálható, beleértve egy rövid, közérthető tájékoztatót is, amely a 2026-os szja-bevallási időszak határidőit és alapvető tudnivalóit foglalja össze.