A tudományos kísérletek során nemcsak matematikai jeleket vagy kódolt információkat sugároztak az űrbe, hanem komolyzenei darabokat is ? abban a reményben, hogy a zene univerzális nyelvként hidat képezhet az intelligenciák között.
Az egyik legismertebb példa a Voyager űrszondák aranylemeze, amelyet 1977-ben indítottak útnak. A lemezen a Föld kulturális sokszínűségét próbálták összefoglalni: képek, hangok és zenei felvételek sorakoznak rajta. A klasszikus zenék közül több világhírű mű is helyet kapott: Bach Brandenburgi versenye, Mozart Varázsfuvolájának részlete, Beethoven V. szimfóniája. A válogatás szimbolikus jelentőségű volt, a szerkesztők úgy vélték, ezek a darabok nemcsak a technikai tudásról, hanem az emberi érzelmek mélységéről is tanúskodnak.
Érdekesség, hogy a NASA munkatársai vitáztak azon, mely zenék kerüljenek be. Felmerült például, hogy Beethoventől inkább az ?Örömódát? sugározzák, hiszen az univerzális testvériséget hirdeti ? végül mégis a V. szimfónia került be, amelyet az emberiség kitartásának szimbólumaként értelmeztek.
Nemcsak a Voyager juttatott el klasszikus zenét a csillagok közé. 2001-ben a NASA sugárzott egy Bach-szonátát rádiójelek formájában, később pedig az ESA (Európai Űrügynökség) egy Beethoven-darabot küldött a mélyűrbe, demonstrálva a technológia erejét. Ezek nem voltak konkrét ?üzenetek? idegeneknek, inkább szimbolikus gesztusok, amelyek megmutatták: a tudomány mellett a művészet is az emberiség lényegi része.
A komolyzene a maga absztrakt szépségével olyan üzenet, amelyhez nincs szükség közös nyelvre: csupán érző lényekre.
forrás: agytoro.hu
