Szakértők szerint Svédország elengedi a rehabilitációs módszereket, és inkább az amerikai stílusú tömeges fogva tartás felé fordul ? írja a Guardian. Ennek egyik jele, hogy a kormány Észtország börtöneiben szeretne cellákat bérelni, hogy legyen hova küldeni az elítélteket. A két ország júniusi szerződése alapján Svédország legfeljebb 600 cellát bérelne ki, miután a skandináv ország börtöneit egy ideje túltelítettség jellemzi. A svéd büntetés-végrehajtás szerint idén 7800-an töltik börtönbüntetésüket, de az egyre szigorúbb büntetéspolitika miatt ez a szám 2034-re 41 ezerre ugorhat. Megfigyelők szerint ez erős váltás az eddigi modellről. Azonban a kormány így kíván fellépni az egyre nagyobb és agresszívabb bűnszervezetek ellen, ezért egyre több az elítélt. Ez a börtönbe került gyerekek számán is látszik: az új törvények miatt már 15 évesek is kaphatnak akár 10 év ? vagy hosszabb ? letöltendőt.
NEKED AJÁNLJUK
Jelentősen nőtt a forgalom a sátoraljaújhelyi megújult Tourinform irodában
A szolgáltatások minőségét is emelték a nemrég történt felújítással a sátoraljaújhelyi Tourinform Irodában. Blanár Róbert, Sátoraljaújhely?Hegyköz Turizmusáért Egyesület TDM Manager elmondta, hogy az idei...