Minden részletre kiterjedő, szigorú és őszinte vizsgálatot kért a MÁV vezetésétől a Magyarkút megállónál történt vonatbaleset ügyében az építési és közlekedési miniszter. Lázár János kiemelte, a baleset okainak feltárása a következő napok első számú feladata. Felidézte, hogy számos fénykép- és videófelvétel kering az interneten az elmúlt napok esőzései során alámosott pálya egy-egy szakaszáról. Ezek a képek valóban válaszokat igényelnek, de ezeket a válaszokat csak és kizárólag a szakemberek adhatják meg – fogalmazott. A MÁV pályahálózata, különös tekintettel a mellékvonalakra – folytatta a miniszter – számos kihívással küzd és évek óta megérett már a felújításra. Helyenként már elindították a felújításokat, ahol pedig még nem, ott úgynevezett lassújeleket tettek ki, sebességkorlátozással közlekednek, amennyiben a szakemberek számításai szerint az felelősen vállalható megoldás – közölte. Verőcén, Magyarkút megállónál péntek reggel kisiklott egy Vácról Balassagyarmatra tartó, 5 kocsiból álló S750-es BZ-motorvonat első két kocsija, a balesetben két MÁV-alkalmazott, egy jegyvizsgáló és egy pénztáros sérült meg könnyebben.
Kezdőlap Országos Esemény-Országos Lázár János részletes, szigorú és őszinte vizsgálatot kért a magyarkúti vonatbaleset ügyében
NEKED AJÁNLJUK
Sport Expó & Fesztivál Budapesten
Szeptember 27-én a budapesti Atlétikai Stadionban Smart Sport Expó & Fitness Fesztivált rendeznek 11 órától. Ennek mottója: Mozdulj Magyarország - legyünk mi Európa legfittebb...