A legértékesebb öregerdőkben leállítanák a fakitermelést, a védett erdőkben pedig megszüntetnék a tarvágást, erről írt Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a NYÍRERDŐ Nap alkalmából. Az Agroinform beszámolója szerint a miniszter a klímaváltozással indokolta a vállalásokat. Harmadik célként azt nevezte meg, hogy a kormányzati ciklus végéig közel annyi fát ültetnek, ahányan Magyarországon élnek. Gajdos László arra is emlékeztetett, hogy az ország területének több mint egyötödét erdő borítja. Az erdők élőhelyet biztosítanak, árnyékot adnak és megkötik a szenet. A miniszter méltatta a NYÍRERDŐ kezdeményezését is: a legtöbb diákot mozgósító iskola kétszázezer forint értékű fásítást kap.
A kép illusztráció, forrás: Helló Sajtó!








