Kezdőlap Helyi Letartóztatták az encsi iskolai ünnepség alatt erőszakoskodó fiatalkorút

Letartóztatták az encsi iskolai ünnepség alatt erőszakoskodó fiatalkorút

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, aki erőszakoskodott egy lánnyal az encsi iskolai ünnepség idején – közölte a Miskolci Törvényszék. Azt írták, hogy a fiatalkorú gyanúsított az Encsi Általános Iskolában március 13-án, a hatodik óra után egy iskolatársát, egy kiskorú lányt beszélgetés ürügyén becsalta egy tanterembe, míg az aulában a március 15-i ünnepség zajlott. Mivel a folyosóról hangok szűrődtek be, az erőszakkal felhagyott, kiment a tanteremből, de kívülről zárva tartotta az ajtót, hogy a sértett ne tudjon kimenni. A lány ekkor segítségért kiabált, ezt meghallotta a keresésére indult egyik osztálytársa a folyosón, és figyelmeztette a gyanúsítottat, hogy engedje ki a sértettet. A bántalmazás következtében a lány nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett – írták. Egy hónapra elrendelték a fiatalkorú letartóztatását, amelyet javítóintézetben kell végrehajtani. A végzés végleges.