A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a fiatalkorú fiúnak és társának a letartóztatását, akik a gyanú szerint március 5-én késes támadásba torkolló verekedésbe keveredtek Encsen. A rendelkezésre álló adatok szerint két társaság között korábbi nézeteltérés miatt alakult ki konfliktus a bíróság épülete előtti közterületen. A szóváltás verekedéssé fajult, amely során a fiatalkorú gyanúsított egy rugós késsel kétszer megszúrta a sértettet, a férfi felkarján és lapockáján keletkeztek szúrt sérülések. A másik gyanúsított ezután megütötte a sértettet, aki a földre esett, majd az arcát is megrúgta. A férfi nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A hatóságok szerint a késes támadás módja és a fenyegetések miatt a fiatalkorú gyanúsított tette emberölés kísérletének gyanúját is felvetheti. A bíróság a szökés, a bizonyítás befolyásolásának és a bűnismétlés veszélye miatt rendelte el a letartóztatást április 7-ig. A döntés egyelőre nem végleges.
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Máris leállt a hajóforgalom a Hormuzi-szoroson
A vártnál is törékenyebbnek bizonyult az amerikai-iráni megállapodás a Hormuzi-szoros megnyitásáról. Alig néhány órával az egyezség létrejöttét követően sorra fordulnak vissza a tankerhajók, melyek...









