Kezdőlap Országos Sport-Országos Luke Humphries nyerte a PDC World Masterst

Luke Humphries nyerte a PDC World Masterst

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Luke Humphries győzelmével ért véget a Milton Keynes-ben megrendezett PDC World Masters, amelynek fináléjában a világelső majdnem kiengedte a kezéből a győzelmet a kiválóan dobó Jonny Clayton ellen ? tudatta oldalán a sportal.hu. Tizenharmadik alkalommal, ugyanakkor megreformált keretek között tartották az idei World Masters-t, amely belépett a hivatalos major tornák közé. Az eddigi 25 bajnoki címet nyolc játékos szerezte meg, Michael van Gerwen az egyetlen, aki egynél többször győzött, az ötszörös nyertes viszont már a nyolcaddöntőben búcsúzott, s aztán Stephen Bunting negyeddöntős vereségével az is biztossá vált, hogy nem lesz címvédés, így biztosan új győztest avatnak. A legjobb nyolc között a világbajnok Luke Littler kiesése már csak amiatt is meglepő volt, mert az ifjú angol 108 feletti átlaggal zárt Jonny Clayton ellen, aki az elődöntőben aztán a Van Gerwent korábban kiejtő, a holland ellen kilencnyilast dobó Van den Berghet is felülmúlta. A másik ágról Luke Humphries meglehetősen magabiztos teljesítménnyel menetelt a fináléig.