Augusztusban indul útnak a Roszatom nemzetközi északi-sarki expedíciója. Az atomjégtörő fedélzetén 21 ország középiskolás diákjai utaznak majd. Magyarországot a budapesti Könyves Kálmán Gimnázium tanulója, Dezséri Enikő képviseli – közölte az orosz atomenergetikai vállalat. Az expedícióban a Tudás jégtörője elnevezésű tudományos ismeretterjesztő projekt többfordulós feladatmegoldó versenyének győztesei vesznek részt. Az utolsó, harmadik megmérettetésen videóprezentációt kellett készíteniük a versenyzőknek arról, hogyan változtathatják meg a nukleáris technológiák az életet a saját országukban. Dezséri Enikő a globális felmelegedés és a termőterületek csökkenése kapcsán a vertikális növénytermesztésről mint lehetséges megoldásról beszélt, amit üvegházakban, termőföld nélkül, ellenőrzött körülmények között végeznek, a szükséges energiát pedig az atomerőművek biztosíthatják. A magyar győztes kitért az atomenergia szerepére az űrkutatásban is. A nemzetközi zsűri az értékelés során a tartalom aktualitása mellett az eredetiséget és a kreativitást is díjazta.
Kezdőlap Országos Gazdaság-Országos Magyar diák is utazhat az Északi-sarkra a Roszatom nyári expedíciójával
Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Hétfőtől jönnek a 2026-os autópálya-matricák
Hétfőtől megvásárolhatók a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató. Az országos éves matrica ára jövőre 61 760 forint lesz, a vármegyei...









