Magyar műszer is helyet kapott a Juice nevű űrszondán, amely éppen a Jupiter felé tart. A hazai fejlesztésű berendezés már csaknem két éve állja ki a világűr fagyos vákuumát, azóta is hibátlanul működik ? derül ki a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) közleményéből.
Az Európai Űrügynökség (ESA) Juice űrszondája még 2023. április 14-én indult útnak, hogy a Jupitert és annak három holdját ? Ganymedes, Callisto és Europa ? kutassa. A tudósok régóta úgy vélik, hogy ezeknek a jeges égitesteknek a felszíne alatt folyékony vízből álló óceánok rejtőznek, amelyekben akár élet is kialakulhatott.
A Juice egyik feladata az, hogy megfigyeléseivel bizonyítékokat gyűjtsön ezeknek az óceánoknak a létezésére. Ebben összesen tíz tudományos műszer lesz a segítségére, amelyek közül az egyiken a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont szakemberei is dolgoztak. A magyar kutatók egy egyenáramú átalakítót fejlesztettek, amely a szonda részecskedetektor-rendszerének (PEP) energiaellátásáért felel. Ez a műszer olyan szenzorokból áll, amelyek a Jupiter rendszerének plazmakörnyezetét vizsgálják majd.
A magyar szakértőknek úgy kellett megtervezniük az alkatrészt, hogy az ellenálljon a Jupiter környezetében tapasztalható jelentős sugárzásnak, illetve a bolygóközi tér szélsőséges hő- és vákuumhatásainak is. Ráadásul mindezt hosszú időn keresztül kell elviselnie, hiszen a Juice küldetése a tervek szerint egészen 2035-ig tart majd. A szonda jelenleg éppen a Föld és a Vénusz pályája között halad, a Jupitert várhatóan csak 2031-ben éri el.
Az Europa tanulmányozására a NASA is indított űrszondát 2024-ben, az ő eszközük 2030-ban érheti el a Jupiter rendszerét.
forrás: 24.hu/tech
Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Az EP támogatja Bulgária csatlakozását az euróövezethez
Az Európai Parlament elsöprő többséggel támogatta Bulgária euróövezeti csatlakozását, lehetővé téve, hogy az ország 2026. január 1-jén bevezesse az eurót. A plenáris ülésen elfogadott...