Budapest ad otthont az Európai Geotermikus Kongresszus soron következő, 2028-as ülésének – jelentették be a háromévente esedékes nívós konferencia idei zárónapján, Zürichben. A helyszínválasztás Magyarország elért eredményeinek és elköteleződésének elismerése is, hiszen hazánk az első öt európai ország közé tartozik a földhő hasznosításban – jelentette be az Energiaügyi Minisztérium és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága közös közleményben. Az Európai Geotermikus Kongresszus több mint 1200 résztvevővel a legnagyobb európai geotermikus tudományos konferencia és ipari expo. A szakpolitikai, piaci és akadémiai területek képviselői a legújabb innovációk, tudományos és ipari fejlesztések megvitatása és kapcsolatépítés céljából találkoznak. A kongresszust jelenlegi formájában először 1999-ben rendezték meg, a 2003-ban Szegeden tartott második alkalom után huszonöt évvel tér vissza Magyarországra.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Megérkezett az idei adventi villamos Miskolcon
Lehullt a lepel: advent első vasárnapján elindult a Miskolci Adventi Villamos, amely idén is ünnepi díszben kápráztatja el a járókelőket. A mélybordó, mélyzöld és...







