Mesterséges intelligenciával készített, manipulált fotókkal próbálta visszaszerezni adószámát egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei vállalkozó. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közlése szerint a cég adószámát azért törölték, mert a bejelentett székhely nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak.
A vállalkozó ezután olyan fényképeket küldött a NAV-nak, amelyek azt próbálták bizonyítani, hogy az ingatlan időközben alkalmassá vált a működésre. Az adóhatóság munkatársainak azonban gyanús lett a gyors változás, és a képek vizsgálata, valamint az újabb helyszíni ellenőrzés is igazolta, hogy a felvételeket mesterséges intelligencia és képszerkesztő program segítségével meghamisították.
A vállalkozó nem kapta vissza az adószámát, és az ügyben büntetőjogi következmények is felmerülhetnek a hatóság megtévesztésének gyanúja miatt.
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Két autót is elvitt, kétszer úszta át a Szamost menekülés közben
Két autóval több száz kilométert tett meg, háromszor tankolt fizetés nélkül, majd kétszer is átúszta a Szamost egy rendőrök elől menekülő férfi. A Nyíregyházi...








